Adele meggyógyított egy beteg gyereket

2012. jún 20. | Írta | Kategória: Sztárvilág

Adele megható történet részesévé vált anélkül, hogy tudta volna.

Egy súlyos beteg kislányon már nem tudtak segíteni az orvosok, így anyukája lánya beteg ágya mellett a kis beteg kedvenc Adele számait kezdte dúdolni, és a kislány felébredt a kómából, azóta szinte teljesen felgyógyult.

Itt persze nemcsak Adele számai segítettek, hanem a szeretet ereje gyógyította meg a kislányt, de az énekesnő híres dalai nélkül nem sikerült volna.

Charlotte mindössze 7 esztendős volt, mikor agyvérzést kapott, járni és beszélni is képtelen volt, így műtétek sora várt rá. Mindezek után a beteg kislány kómába esett, és az orvosok teljesen lemondtak róla.

Édesanyja viszont nem vesztette el hitét, és a reményt, hogy lánya felgyógyul. Teljesen spontán módon dudorászni kezdett a kislány betegágya mellett, méghozzá közös kedvencüktől, Adele-tól.

Két napig hallgatta édesanyjától Adele számait, és a kislány csodával határos módon felébredt a kómából, és szinte teljesen felgyógyult. Azóta egészséges, sőt ráncórákon is részt vesz – itt a bizonyíték a zene gyógyító erejére.

Adele

Címkék: ,

Szólj hozzá!