Alekosz megnősül?

2012. ápr 17. | Írta | Kategória: Való Világ

VV Alekosz kezd megváltozni. A valóságshow-k alatt és után meglehetősen kicsapongó életet élt, és ha módjában állt volna, akkor a világ összes nőjének egyszerre udvarolt volna.

Azonban a sors nem ajándékozta meg nők hadával, amire nem is talált magyarázatot. Most viszont komoly kapcsolatba kezdett.

Bettyvel való párkapcsolata is könnyű kalandnak indult, azonban VV Alekosz barátai azt rebesgetik, hogy a görög végre eljegyzi barátnőjét, és megállapodik.

VV Alekosz úgy döntött, megházasodik. Már több ízben nyilatkozott arról, hogy kapcsolata kezd komolyra fordulni szerelmével, Bettyvel, azonban még pár hónapra előfordult, hogy kölcsönösen megcsalták egymást.

Ennek azonban vége. Rájöttek, hogy szükségük van egymásra, és nagyon egy hullámhosszon vannak, így nem érdemes hűtlenséggel kockáztatniuk szerelmüket.

Elég fura ez, mert Alekosz csajozási trükkjeiről volt híres a Való Világban is, azonban valahogy mindig besült, ám sosem adta fel – sokáig próbálkozott.

Azonban az egykori villalakó kibulizta magát, és érett férfiként viselkedik, ugyanis komoly terveket szövöget Bettyvel. Nem zárkóznak el a gyermekáldástól sem, de egyelőre inkább hivatalosan is megállapodnának.

Hogy mikor lesz az esküvő, nem tudni, az viszont bizonyos, hogy mindketten kitartanak, és a szándék egyelőre komoly.

Alekosz

Címkék: , ,

Szólj hozzá!