Alekosz újra szingli
2012. jún 20. | Írta Enikő | Kategória: Való VilágÚgy tűnt, hogy VV Alekosz élete végre normális kerékvágásba került, ugyanis szerelmével Bettyvel esküvőt, és közös kisbabát terveztek, azonban mindez nem valósul meg: a görög csődör szakított a lánnyal.
Az egykori Való Világ nyertes úgy érzi, hogy átverték, kifosztották és megalázták, ugyanis Betty csúful átejtette a showmant.
Így hát nincs más hátra, mint előre; Alekosz próbálja mihamarabb összeszedni magát, azonban nem könnyű, hisz nagy szerelem volt az övék, amiről a végén bebizonyosodott, hogy hazugság volt.
VV Alekosz újra szabad, így az érte epedő női szívek újra reménykedhetnek, ugyanis Bettyvel való viszonya botrányos véget ért. A görög véletlenül rábukkant a lány egyik internetes levelezésére, melyben egy barátjának magyarázza, hogy még egy kis időt eltölt Alekosz mellett, hogy minél több pénzt tudjon lehúzni róla, aztán ejti.
Így aztán világosan kiderült, hogy a lány sosem szerette Alekoszt, sőt meg is csalta, tehát a férfi jogosan érzi magát megalázva és kihasználva. A görög elmondta, több millió forintos összeget költött a lányra, így nemcsak a szíve, hanem a pénztárcája is üres.
Betty nem kíván nyilatkozni az ügyben, amit Alekosz meg is jósolt, hisz akinek vaj van a füle mögött, az nem meri felvállalni ezt az egészet a nyilvánosság előtt. Ha minden jól megy, VV Alekosz hamar túlteszi magát számító ex-kedvesén, és végre rátalálhat egy olyan lányra, aki megbecsüli a görög csődör értékeit.


