Bereczki Zoltán apósának köszönheti sikerét

2012. aug 17. | Írta | Kategória: Megasztár

A sokak által álompárnak tartott Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán a napokban jelentette be, hogy elválnak. A kívülről gondtalannak tűnő kapcsolat már hónapok óta menthetetlen volt, ráadásul azóta már mindketten randevúzgatnak.

Bár az természetesen nem merül fel Bereczkivel szemben, hogy kizárólag érdekből volt együtt gyönyörű feleségével, az azonban egyértelmű, hogy országos sikerét Szinetár Dóra családjának köszönheti.

Zoltán csupán 23 éves volt, amikor Dórával való kapcsolatuk elkezdődött, és ismerősök szerint szűkös anyagi háttérrel érkezett a Szinetár családba.

Apósa sosem kedvelte igazán, ennek ellenére mindent megtett, hogy lánya és veje jól boldoguljon az életben. Négy éven keresztül a szülők pártfogása alatt, az ő házukban éltek, elköltözni is nekik köszönhetően tudtak.

A családi házat, amiben eddig laktak, Dóra szülei vették, hogy legyen hol élnie a párnak és lány korábbi házasságából született gyermekének. A Szinetár család azonban nemcsak anyagilag, hanem karrierjének kiépítésében is támogatta a férfit.

Bereczki Zoltán a teljes ismeretlenségből került az újságok címlapjára párja miatt. Szinetár Miklós kapcsolatainak köszönhetően vált ismertté az ő neve is, amivel az Operettszínház tagjává válhatott és szólólemezt adhatott ki.

Szinetár család

Ezek után már egyenes út volt a sikerig, de majdnem végig karöltve feleségével. Igazán híressé Szinetár Dórával közös duettjeivel és lemezeivel vált. Karrierjének – legalábbis eddigi – betetőzése pedig a Megasztár volt.

Az énekes további sikereit valószínűleg nem befolyásolja a szakítás, hiszen már országos szinten elismert művész.

 

Címkék: , , ,

Szólj hozzá!