Csillag születik 2. élő adás (összefoglaló)
2012. ápr 28. | Írta Rita | Kategória: Csillag SzületikLezajlott a Csillag születik második élő adása. Ez a döntő az előzőhöz hasonlóan zajlott: a vegyes típusú 10 produkció felsorakozott a zsűri színe előtt, akik őszintén véleményezték azokat, mindezt pedig pontszámokkal is kifejezték.
A nézői voksokkal egyesítve alakult ki a végső sorrend, aminek értelmében két versenyzőtől búcsúzott a tehetségkutató: ezúttal Negyela Bernadett és a Vízy-Molnár duó esett ki.
Az ítészek sorrendje alapján Juhász Marci és a Vízy Imre-Molnár Jocó párosa félhetett a leginkább, de az SMS-t küldők változtattak a sorrenden, hiszen Marci továbbjutott, míg Bernadett elbúcsúzott a megmérettetéstől.
A Csillag születik 2012 második élő adása elején a két műsorvezető, Ördög Nóra és Lilu a zsűritagokat faggatták, és főleg Pokorny Liával viccelődtek, aki adás előtt jóízűen falatozott a Mészáros János Elek által hozott disznótorosból. Ezután kezdetét vette a műfajilag igen színes verseny, hiszen hangszerek, tánc, opera, rap és számos ének produkció csapott össze.
Voltak, akik a szokásos formájukat hozták, így lenyűgözték a zsűrit, de voltak, akik csalódást okoztak. Puzsér Róbert is hozta a formáját: minden esetben megmondta a véleményét, bár most nem osztogatta olyan kedélyesen a 2 pontokat – a legalacsonyabb értékelése is elérte a 4 pontot.
Hajós András a műsor végén meg is jegyezte, hogy többen abba buktak bele, mert nem a nézőknek és az egész zsűrinek, hanem csupán a szőrösszívű kritikusnak akart megfelelni. Ennek következtében voltak mellényúlások, de csillogások is. Azonban 2 versenyzőnek el kellett hagynia a Csillag születiket. A nézők és a zsűri szavazata szerint Negyela Bernadett és a Vízy-Molnár duó esett ki a Csillag születik 2012 műsorából.
A Csillag születik 2012 második élő adásának előadói:
Quantum XXL (videó)
Molnár József és Vízy Imre – Bye-bye lány (videó)
Immigrants – So sexy (videó)
Juhász Marci – Máma van az utolsó vasárnap (videó)
Negyela Bernadett – Nem szabad félni (videó)
In Diretta – Jamaica (videó)
Plazma – Egy darab magamból (videó)
Mészáros János Elek – Santa Maria (videó)

