Düki és VV Béci ügyei akár bíróság elé is kerülhetnek
2012. jún 29. | Írta Rita | Kategória: Való VilágVV Béci a Való Világ 4 műsorában lett népszerűvé. Alig hagyta el a villa falait, barátja, a táncos és zeneszerző Düki máris a segítségére sietett egy elképzelt produkcióval, amivel rögtön megalapozhatta zenei karrierjét a fiú.
A Young-G művésznévvel alkotó srác Düki segítségével gyorsan létre is hozta a Legnagyobb című számot, amelyet a legnagyobb videómegosztón már közel 6 millióan tekintettek meg.
Több produkcióban is együttműködött a két srác, akik ráadásul barátok is voltak… de nagyon úgy néz ki, hogy csak ezidáig. Düki ugyanis csalással vádolja Bécit, aminek akár peres kimenetele is lehet.
Düki állítása szerint milliókat csalt el tőle a Való Világ 4 fenyegyereke, VV Béci. Közös munkájuk esetében írott és íratlan szabályok is meghatározták a folyamatokat, Béci azonban nem tartotta magát ezekhez.
Az általánosan bevett forma szerint a zeneszerző 70, míg a producer 30 százalékot szokott kapni. A két srác azonban 50-50 százalékos részesedésben egyezett meg, azonban a hivatalos dokumentumokon Düki javára csak 18 százalék jelenik meg.
VV Béci első videóklipje, amin még együtt dolgoztak Dükivel
Akkor lett egy gyanús a táncos számára, amikor kezébe vette a jogdíjakról szóló kimutatást. Feltűnt neki, hogy kevesebb az összeg (milliókkal!), ezért utána is járt az ügynek. Próbálta személyesen is megbeszélni ezt az egykori villalakóval, azonban állítása szerint csak lerázásba futott bele.
Béci is kommentálta az eseményeket, de szerinte nem történt semmiféle csalás. Düki valószínűleg csak féltékeny a sikereire és megsértődött, hogy mostanra már másokkal dolgozik együtt.



szép vagy te béci és düki