Kis híján meghalt a két megasztáros fiú
2012. feb 22. | Írta Rita | Kategória: Megasztár2012-es Megasztár felfedezettjei, a női nézők új kedvencei, Talán Attila és Nagy “Bozont” Kristóf már összetört pár szívet a válogatók során pusztán az énekhangjukkal.
A tegnapi nap folyamán a nem megfelelő szigetelésnek és fűtésnek köszönhetően majdnem tragédiába torkollott éppen csak megkezdett karrierük.
A Megasztár 2012-es szériájába bekerülő tehetségek között vannak már régre nyúló barátságok is. Ilyen a két fiú kapcsolata is. Pár hónapja Talán Attila és Nagy “Bozont” Kristóf úgy döntött, hogy egy barátjukkal közös lakásba költöznek.
A két fiatal énekes elmondása szerint egész nap rosszul érezték magukat, fejfájásra és hányingerre panaszkodtak. Csak a véletlennek köszönhetik, hogy a szénmonoxid-mérgezésük nem lett halálos kimenetelű.
Lakótársuk, Gergő éjszaka lett rosszul, mikor kiment a konyhába. A kezében lévő pohár csattanása ébresztette fel a két énekest is, így szerencsére nem történt komolyabb baj.
Azóta a fiúk megtették az összes lehetséges óvintézkedést. Folyamatos szellőztetéssel, a fűtésrendszer javításával és szénmonoxidjelzővel vértezték fel magukat, hogy az élő adásban újra elkápráztathassák a nézőket, csakúgy, mint a válogató során.


