Kristen Stewart megkapta álmai főszerepét

2012. aug 3. | Írta | Kategória: Sztárvilág

Kristen Stewartnak volt annyi ideje, energiája és lelki erőnléte, hogy megcsalási botránya közepette még harcoljon is egy főszerepért. A színésznő elmondása szerint ez a szerep nagyon sokat jelent neki, így muszáj, hogy megkapja. Scott Cooper filmjéről van szó, mely egy híres regény, a William Styron Lie down in darkness című alkotás alapján készül.

Úgy tűnik, a színésznőnek fontosabb volt ez a szerep, mint magánélete, ugyanis mindent elkövetett annak érdekében, hogy elhappolja a másik esélyes hollywoodi üdvöske, Jennifer Lawrence elől. Szerencséjére sikerült kiütni riválisát a ringből, így övé a szerep.

Szakmai sikerei mellett viszont magánélete darabjaira hullik, ugyanis miután megcsalta szerelmét, Robert Pattinsont  Rupert Sandersszel, a színész elhagyta a lányt és soha többé nem akarja látni.

Úgy látszik, ha a sors kedvez a karrierben, nem kedvez a magánéletben. Ez igaz az Alkonyat sztárjára, Kristen Stewart-ra, ám csalódásaiért csak saját magát okolhatja, ugyanis  megcsalta szerelmét a Hófehér és a vadász című film rendezőjével, Rupert Sandersszel. Ráadásul két szék közül a pad alá esett, ugyanis Robert azonnal elhagyta a színésznőt, de a csábító sem tartott igényt a színésznő bájaira tovább.

A munkában viszont korántsem ilyen sikertelen Kristen, ugyanis megkapta egy 2013-ban bemutatásra kerülő film főszerepét. A film egy regény alapján készül, melynek címe  William Styron Lie down in darkness. A film egy családról szól, melyben a szülők óriási fájdalommal élnek, ugyanis egyik lányuk nyomorék, és annak ápolása flemészti minden erejüket.

A szülők másik lányukon, Peytonon vezetik le mérgüket, aki ellentétben testvérével, egészséges és gyönyörű. Az édesanya éppen ezért gyűlöli Peytont, irigy a lány szépségére és önállóságára. A film másik szála pedig az édesapa köré helyeződik, aki viszont szexuális vágyat érez gyönyörű lánya iránt, amit nem is rejt véka alá. A rossz nyelvek ismét pletykák generálásba kezdtek, ugyanis a filmet Scott Cooper rendezi, aki szintén kétgyermekes édesapa, akinek felesége szintén modell.

Kristen Stewart

Címkék: , ,

Szólj hozzá!