László Attila romantikus nyaralása
2012. júl 10. | Írta Zsófi | Kategória: Csillag SzületikBár a Csillag Születik győztese még csupán 16 éves, már egyéves évfordulójukat ünnepelték csinos szőke barátnőjével, a 15 éves Vivivel. László Attila igazi romantikus lélek: ebből az alkalomból még vacsorát is készített szerelmének.
A fiatal pár a Balatonon pihent kettesben a lány családjának sóstói nyaralójában. Ez volt az első alkalom, hogy teljesen egyedül tölthettek el néhány napot.
Vivi és Attila nagyon jól éreztük magukat, elmentek vitorlázni és sokat fürödtek Siófokon. De a nyaralás fénypontja a fiú meglepetése volt.
Attila elárulta, hogy amikor párja lefeküdt délután pihenni egyet, ő rögtön szorgoskodni kezdett a konyhában. Gyönyörűen feldíszítette az asztalt, még gyertyát is tett rá.
Csirkepaprikást készített, ugyanis elmondása szerint szinte csak ezt az ételt tudja jól elkészíteni. De ez azért így is nagy szó egy 16 éves fiútól.


