Mása rendőröket hívott otthonába

2011. dec 22. | Írta | Kategória: ÖsszeEsküvők

Összeesküvők Mása kénytelen volt kihívni a rendőrséget, ugyanis férje nem engedte be a Rezidenciáról hazatérő asszonyt közös lakásukba. Mása és férje válófélben van, azonban míg az asszony versenyben volt, a férjére bízta a lakást.

Úgy tűnik, nem volt jó döntés, hiszen a férfi birtokba vette az egész lakást. Olyannyira magáénak érezte Mása otthonát, hogy nem is akarta beengedni. Mása nem tudott mihez kezdeni, így kénytelen volt rendőrt hívni.

Végül nem volt szükség arra, hogy betörjék az ajtót, hiszen a férj megijedt a rendőrök emlegetésétől, így kinyílt az ajtó, majd elszaladt.

Összeesküvők Mása rengeteg élménnyel hagyta el a Rezidenciát. Alekosszal végig kardoskodtak egymással, azonban a finálé előtt mégis eljegyezték egymást. Egyértelmű volt, hogy a játék miatt tették, mert nem akartak kiesni, de most úgy tűnik, mégis vannak érzelmek a dolog mögött.

Összeesküvők Mása

A játéknak azonban vége, így mindenki hazatért. Mása is igyekezett végre eljutni otthonába, csak bejutni nem tudott, hiszen a férj nem engedte be a lakásba. Másáék válóélben vannak, de azért a viszony köztük volt olyan, hogy az asszony rábízza a lakást férjére.

Nem tette jól, hiszen Mása órákat álldogált saját lakása előtt, mert a férj nem volt hajlandó beengedni. Mása kihívta a rendőröket, így a férj még azok érkezése előtt kinyitotta az ajtót és elfutott.

A kétgyermekes anyukát elkeserítette a dolog, de nincs oka már panaszra, hiszen az elmúlt napokban Alekosz meglátogatta őt.

Címkék: , ,

Szólj hozzá!