Megasztár-párbaj 1. adás Összefoglaló

2012. márc 5. | Írta | Kategória: Megasztár

A Megasztár-párbaj 1. adásában hat duettet láthattunk, melyek közül a zsűri kiválasztotta a Top12 első hat versenyzőjét. A döntés nehéz volt, hisz a színvonalas produkciókból egy-egy embert haza kellett küldeniük.

Azonban a párbajok folytatódnak, hisz pénteken újabb 6 produkciót láthatunk, melyekből ismét továbbjut 6 énekes, így pár nap múlva már összeáll a döntős csapat, akik hétről hétre bizonyíthatják, hogy érdemesek az év hangja díjra.

A következő adás is ugyanilyen forgatókönyv alapján zajlik majd, melynek előzetesébe már bele is pillanthatunk. A Megasztár 6. szériájának 2. párbaj adása pénteken 21 órától látható a TV2 műsorán.

Hat versenyző már megnyugodhat, hisz ők már a Megasztár 6 döntősei közé tartoznak. A kis csapathoz érkezik még ugyanennyi tehetség, hisz a következő adásban újabb tehetségeket válogat ki a zsűri, így összeáll a Top12, akik a Megasztár 6 döntősei lesznek.

Hat színvonalas duettet láthattunk péntek este, azonban a zsűri csak egy-egy embert juttathatott tovább produkcióként, így az est résztvevői megfeleződtek.

Megasztár Párbaj 1. adás

A Megasztár 6 első párbaj-adásának továbbjutói: Kullai Tímea, Farkas Jenser Balázs, Horváth István, Szűcs Ádám, Réti Nóra és Burgess Benjamin.

Gerendás Dávid  vs. Burgess Benjamin: Rock Dj

Farkas Jenser Balázs vs. Thiago Bertoldi – Wherever you will go

Horváth István vs. Józsa Janka – Broken Strings

Kökény Pál vs. Réti Nóra – Nem adom fel

Almás Gergő vs. Szűcs Ádám – Grenade

Kullai Tímea vs. Nagy Renáta – Proud Mary

Címkék: , , , , , , ,

Szólj hozzá!