Megváltozik a Csillag születik zsűrije

2012. feb 3. | Írta | Kategória: Csillag Születik

Bár eddig úgy tűnt, a Csillag születik zsűrije a régi marad, most azonban az RTL Klub közölte: hárman nem vesznek részt a műsorban a 2012-es évadban.

A tehetségkutatóknál bevált szokás az egy-két évadonkénti vérfrissítés. A Csillag születik első szériája után rögtön jött a váltás, Hernádi Judit, Oroszlán Szonja, Fáy Miklós és Szirtes Tamás azonban két szérián keresztül bírálta a produkciókat.

A négyes szinte már műsor jelképévé vált, főleg, hogy az eddigi hírek szerint a tagok maradtak volna a Csillag születik 4-ben is.

Az RTL Klub azonban – bár nem teljesen – fellibbentette a kulisszatitkokról a fátylat: egyedül Hernádi Judit marad zsűritag.

A kereskedelmi adó leszögezte, hogy továbbra is jó kapcsolatot szeretne ápolni Oroszlán Szonjával, Szirtes Tamással és Fáy Miklóssal, sőt, a jövőben dolgozna is velük.

Azt egyértelműen lehet tudni, hogy a műsor készítői nem azért válnak meg az ítészektől, mert nem voltak elégedettek velük. Az ok csupán annyi, hogy két széria után érdekesebbé teszik a műsort új zsűritagok.

Csillag születik zsűri

Azt még nem tudni, hogy kik lesznek a tehetségkutatóban a művésznő új társai. A hazánkban nagy népszerűségnek örvendő sztárok nevét hamarosan bejelenti a csatorna.

Címkék: , , ,

Szólj hozzá!