Plazma csak úgy falja a nőket
2012. jún 20. | Írta Enikő | Kategória: Csillag SzületikPlazma számára a Kánaánt hozta el a Csillag születik 2012, ugyanis amióta véget ért számára a verseny, nők százai rajonganak érte. A fiatal rapper számolja a skalpjait, így elmondhatja, hogy 89 nővel feküdt le.
Soha bele se mert volna gondolni, hogy a tehetségkutató ilyen “haszonnal” is jár, azonban így van.
Mióta kiesett, a nők százával keresik meg, hogy felajánlkozzanak neki, és ő bizony nem mond nemet egyetlen ajánlatra sem, viszont fair játékot játszik, mindenkinek felvázolja, hogy szerelemre ne számítson, csakis szexuális kapcsolatra.
Németh Zoltán Plazma mindössze csak 22 éves, de akkor sikere van a csajoknál, mint egy tapasztalt hollywoodi sztárnak. A fiatal rapper a 20-32 éves korosztályból válogat, és bizony keresés nélkül, ugyanis a lányok csak úgy csüngenek rajta, ahogy beteszi a lábát egy szórakozóhelyre.
Plazma azt is elmondta, hogy nem mond nemet az ajánlatokra, hisz eddig szerencséje volt, ugyanis minden lány kívánatos volt, aki a szeme elé került; és reméli, ez így is marad.
A teljesítéssel nem lehet gond, ugyanis 89 lánnyal feküdt le, és onnan ilyen biztos az adatban, hogy számolja a skalpokat. A szexre igent mond, viszont a szerelemre nemet, hiszen a srác azt vallja, az a biztos, ha kielégíti biológiai szükségleteit, a többi meg csak kamu.
Nincs is ideje komoly kapcsolatra, és egyelőre nem is akarja, hogy legyen, ugyanis nehezen bízik meg bárkiben is. Úgy gondolja, elég ritka kincs, ha talál valaki egy őszinte lányt, aki tiszta szívvel szereti párját, és kicsi rá az esély, hogy neki is kijut belőle.
A 89-es szám elég jónek tűnik, talán még rekordnak is megfelelne, bár ő szeretné összehasonlítani saját intim naplóját Komár Laciéval, mert Plazma szerint ha valaki megdöntötte az ő rekordját, az nem lehet más, mint Komár.


