Talán Attila lemondott a nőkről
2012. aug 3. | Írta Enikő | Kategória: MegasztárTalán Attila a Megasztár 2012 legszexisebb pasija – a tehetségkutató rajongói szerint. Már a műsor alatt is lányok százai igyekeztek közel kerülni az aranytorkú énekeshez, azonban a srác nem kért az izgalmakból.
Egy ideig úgy tűnt, a volt szépségkirálynő, Szunai Linda kaparintja majd meg a Megasztár 2012 bronzérmesét, azonban kettejük románca végül nem teljesült be.
Most azonban Attila végképp kivonja magát a forgalomból egy időre, ugyanis ő is meghozta azt a döntést, amit Radics Gigi és sokan mások is, miszerint egy ideig az ellenkező nem kajtatása helyett a karriert választja.
Talán Attila attól fél, hogy a könnyen jött siker könnyen vész el, és amíg módjában áll, addig kihasználja a koncertek és a fellépések mindig cseppjét, hisz csajozni évek múltán is lesz majd ideje, mikor szerencse csillag már leáldozott.
Az énekes szinte minden idejét munkával tölti – ha nem koncertezik, akkor gyakorol, vagy pihen: sajnos a lányokra már nem jut elegendő ideje. Egy-két izgalmas órácskát még éppen bele tudna suvasztani a napirendjébe, azonban annak nem látja semmi értelmét. Majd ha eljön az idő, akkor komoly kapcsolatot szeretne.
Valószínű, ha most megtalálná élete párját, akkor eldobná a karriert, ám még senki nincs a láthatáron, akiért megérné feladni mindent. Senki ne értse félre, Talán Attila nem áll papnak, csupán egy időre lemond a nagy vadászatról, és a munkának él. Azt mondta, ha végre biztos lábakon áll majd, akkor jöhetnek a lányok.


