Talán Attila szépségkirálynők közül válogat

2012. ápr 11. | Írta | Kategória: Megasztár

Talán Attila, a Megasztár ifjú tehetsége kiszemelte már jövendőbelijét. A lány nem más, mint Szunai Linda szépségkirálynő, aki a közönség soraiból szurkolt és mosolygott Attilára.

A Megasztáros palántának nem kell tartania attól, hogy nem lenne sikere Lindánál, hiszen a lány bátran bevallotta, hogy nincs barátja, és szabad az út – pláne Talán Attilának.

Nem véletlen volt az sem, hogy a szépségkirálynő fülig érő szájjal ülte végig Attila produkcióját, amit a kamerák meg is örökítettek.

Talán Attila nők ezreinek szívét dobogtatja meg egy-egy produkciója közben, így nem meglepő, hogy sok rajongója akad az énekesnek, és sok női szív szavaz rá.

Nincs ez másként a gyönyörű lányokkal sem, és úgy néz ki, hogy a szépségkirálynőkkel sem, hisz Attilának új rajongója akadt, aki nem más, mint Szunai Linda szépségkirálynő.

A lányt már rögtön kiszúrták az operatőrök a közönség soraiban, és még az is látható volt, hogy a lány rögtön kivirult, mikor Attila a színpadra lépett. Linda nem is titkolta sokáig, hogy jelenleg szingli, és nyitott bármire.

Egy újságíró rögtön rákérdezett a Megasztárosnál az ügyre, és Attila bizony nem tudta, hogy Lindának nincs barátja – ez persze egészen jó hír, hisz ő is barátnő híján van.

Talán Attila elmondta, hogy tetszik neki Linda, és biztos felveszi majd vele a kapcsolatot, de csak akkor mer igazán közeledni, ha Linda valóban érdeklődik iránta, és nemcsak egy ártatlan félreértésről van szó.

Talán Attila

Címkék: ,

2 hozzászólás ehhez: “Talán Attila szépségkirálynők közül válogat”

  1. szűcs henrietta szerint:

    szia micsinálsz ott a megasztárban

  2. Veronika Bodoková szerint:

    Te még nem ismered az igazi not.én vagyok az tudd.

Szólj hozzá!