Tartós bodzaszörp
2012. máj 30. | Írta Zsófi | Kategória: ReceptekHa késő tavasz, akkor bodzaszezon. Még a város közepén sem menekülhetünk a mézédes illattól, hiszen a bodzabokrok úton-útfélen árasztják káprázatos aromájukat.
Aztán eszünkbe jutnak a gyerekkori emlékek, a nagymama ínycsiklandó bodzaszörpje a hűs fák alatt. Miért ne ihatnánk most is?
Csak arra vigyázzunk, hogy a bodzavirágokat ne közvetlenül a legforgalmasabb út széléről szedjük, hiszen azokra sok káros anyag rakódott rá.
Az alábbi recept nem az egyszerű italé, hanem azé a sűrű szörpé, ami sokáig eláll és hígítást kíván.
Elkészítés:
A virágokat egy napig áztatjuk a 3 liter vízben és a citrompótló felében, néha megkeverve. A virágokat szűrjük át egy lábosba, öntsük hozzá a cukrot, és kevergetve főzzük 20 percig. Ekkor öntsük hozzá a citrompótló másik felét, és további negyed órát főzzük.
A forró szörpöt öntsük ecetes vízzel kiöblített üvegekbe, ez tartósítja a cukor mellett. Ha néhány hét alatt elfogyasztjuk, nem szükséges semmilyen mesterséges és káros tartósítószert beletennünk. Konyharuhába, törölközőbe csavarva várjuk meg, hogy kihűljenek az üvegek.
Ízlés szerint, 1:10, 1:9 arányban hígíthatjuk.
Hozzávalók:
40-45 darab bodzavirág
3 l víz
3 kg cukor
15 dkg citrompótló

