VV Attila védettséget szerzett
2012. feb 2. | Írta Enikő | Kategória: Való VilágMár csak hat versenyző van játékban a Való Világ 5 fődíjáért, így már nem szívükre hallgatnak a villalakók, hanem az eszükre. VV Attila sosem tartotta taktikus húzásnak a lila kendő megszerzését, azonban most engedett, és harcba szállt a védettségért.
Sikerrel járt, hiszen a Való Világ Arénában VV Csabával mérhette össze erejét, és az összeférhetetlen játékos ezúttal nem adta fel, így meg is szerezte a védettséget jelentő lila kendőt.
Most többen vágytak a védettségre, mint az elmúlt hetekben, hisz a tétje megtöbbszöröződött, ugyanis aki megszerzi, biztos ott van a döntőben. Most VV Kingának és VV Seherezádénak van félnivalója, hisz érik már a párbajuk.
Minél kevesebben vannak a Villában, annál nagyobb jelentősége van a lila kendőnek, hisz akár a célig is elviheti azt a játékost, aki a karján viseli. VV Kinga teljesen elkeseredett, mikor elveszítette a versenyt, mert nagy esélye van arra, hogy ő legyen a kiválasztott.
Abban az esetben, ha nem ő kapja a legtöbb jelet, akkor VV Seherezádé fogja, azonban VV Kinga akkor is megy párbajozni, hiszen Seri nagy eséllyel VV Kingát választja.
Lilu átnyújtja VV Attilának a lila kendőt
VV Csabi nem túl esélyes, ha nem kerül bele nagy veszekedésekbe, akkor nem kaphat sok jelet, és talán nem is tart a párbajtól. VV Attilának viszont nagyon jól jött a kendő, hiszen ő mindig esélyes, bár most VV Verától biztos nem kapna jelet, mert kapcsolatuk újra bimbózik.
VV Attila persze még mindig VV Kingát szereti; az is benne van a pakliban, hogy csak a szőke hisztigép bosszantására haverkodik mostanában VV Verával. Az érzékeny lelkű Vera viszont ravaszabb annál, minthogy belesétáljon VV Attila csapdájába, így lehet, még ő is tartogat meglepetéseket.


