VV Gombi visszatért
2012. aug 2. | Írta Enikő | Kategória: Való VilágVV Gombiról már egy ideje nem hallottunk, pedig annak idején, amikor a Való Világ 4. szériáját erősítette, olyan nagy népszerűségnek örvendett, hogy Picúrral való kapcsolatából mini rajzfilmek tömkelege készült el. A YouTube-on VV Gombi legviccesebb jeleneteit tekinthetjük meg, melyek közül kedvünkre válogathatunk.
Most azonban újra a nyilvánosság elé került a csalódott Való Világos fiú, ugyanis nagy szerelmével, Picúrral szakítottak. Azóta már próbált vigasztalódni VV Seherezádéval is, mikor a VV4-széria lakói beköltöztek pár napra a VV5 villába, azonban a lánynál sem jutott egyről a kettőre.
VV Gombi azonban most nem a szerelemnek, hanem a munkának él. Testvérével szoláriumot nyitottak, hisz nem hagyatkoznak a haknikra, mert a Való Világos szereplők közül néhányan igen nehezen tudnak pénzt csinálni múltjukból.
Gombi azt állítja, hogy Picúr a múlté, pedig annyiszor láttuk sírni a Villában, mert hiányzott neki szerelme. Úgy tűnt, hogy a lány is kitart mellette, azonban a Való Világ végével az ő szerelmük is a végéhez ért. A külön töltött idő úgy megviselte VV Gombit, hogy sokszor hisztirohamban tört ki Picúr hiányától. A különféle Való Világos jelenetekből egy lelkes rajongó rajzfilmet csinált, melynek akkora sikere lett, hogy több rész is megszületett kezei alatt.
VV Gombi hazatelefonál
Ez az a legendás rész, amikor VV Gombi annyira beszélni akar Picúrral, hogy szinte kiabálni kezd testvérével, mivel az nem adja oda rögtön a lánynak a telefont. A kis epizód olyan sikeres lett, hogy további részek megalkotására sarkallták a kitalálót.
VV Gombi és Picúr
VV Gombi azóta nem volt szerelmes, bár bevallotta, sőt soha nem is titkolta, hogy VV Seherezádé elég erősen felkeltette érdeklődését. A lány azonban nem foglalkozott vele úgy, ahogyan azt Gombi szerette volna, hisz akkor is olasz barátját, Claudiót szerette, akivel azóta újra együtt van a jelenleg DJ-ként dolgozó szőkeség. Így hát Gombi a munkába temetkezett, tervezi, hogy már meglévő szoláriumszalonja mellé nyit egy fodrászatot is, hisz többen kérnek tőle hajvágást.
Szerelmi életéről egyelőre nem akar beszélni, azonban annyit elárult, hogy a szíve nyitott, hisz alakulóban van egy új kapcsolat, ami még oly kezdetlege és törékeny, hogy nem vállalja még fel a nagyérdemű előtt.


