VV Kinga és VV Attila végre együtt!
2012. aug 22. | Írta Enikő | Kategória: Való VilágA Való Világ 5. szériájának nyertese, VV Attila magánélete nem volt túl változatos mostanában, tulajdonképpen igencsak ingerszegény volt. Azonban úgy tűnik, hogy VV Kingával egyre közelebb kerülnek egymáshoz.
A fiatalok hiába tagadják, hogy szerelmesek lennének egymásba, szinte nem tudnak eltölteni úgy egy hetet, hogy ne találkoznának. A hétvégét együtt töltötték a Balatonon, majd a Mesterségek Ünnepére is ellátogattak, amit mindketten nagyon élveztek.
Bensőséges viszonyukat nem is titkolják, hisz közös képeik sorát töltik fel a Facebookra, és a kommentelők szerint ideális párt alkotnak az egykori Való Világosok.
VV Kinga és VV Attila viszonya már a Való Világ alatt is igen képlékeny volt. A fiatalok folyton veszekedtek, azonban mégis mindig kibékültek, mert hol egyik, hol másik egyszer csak beadta a derekát. Viszont volt egy időszak, mikor közösen döntöttek arról, hogy közöttük nem lesz soha semmi, mert ez már csak szenvedés.
Sokáig nagy volt a csend, viszont néha találkoztak, ám VV Attila többször is azt nyilatkozta, ez már régen nem szerelem, egyik részről sem.
Most viszont sok időt töltenek együtt, olykor több napot is együtt vannak, és még nem jelentették be viszonyukat, egyértelmű, hogy VV Attila és VV Kinga nem baráti viszonyukat ápolva töltik együtt a hétvégéket. Most a Balatonon voltak, de kirándultak is közösen, amit mindketten annyira élveztek, hogy közös képeiket még a Facebookon is megosztották.


