VV Kinga szerelmi háromszögben!

2012. júl 6. | Írta | Kategória: Való Világ

VV Kinga nem nagyon tudja eldönteni, hogy mit akar. Már a Villában is két fiú között őrlődött, hisz elkotyogta, hogy testileg VV Csabához, a Villa helyes pasijához, lelkileg viszont az összeférhetetlen VV Attilához vonzódik.

Úgy látszik, az elmúlt hónapokban VV Kinga érzelmei egy cseppet sem változtak, ugyanis a lány hétvégén VV Csabával lubickol a Balatonban, a szürke hétköznapokon pedig VV Attilával flörtöl.

De már próbálkozott Ördög Nóri öccsével, Árpival is, azonban kettejük közt nem jött létre az a tűz, ami a lány szerint elengedhetetlen ahhoz, hogy boldogan éljenek együtt.

VV Kinga körül nagy a felhajtás mostanában. Már hetek óta fülműtététől hangos a sajtó, és szerelmi élete is folyton a bulvárlapok címlapján van. Egy ideig VV Attilával futott a lány, majd a celeb világból kezdett válogatni, azonban Ördög Nóra öccsével nem jött össze a dolog.

Most azonban VV Kinga fülei hibátlanok, önbizalma visszatért, így gondolta, két fiúval is megbirkózik, hisz VV Csabával és VV Attilával is nyilvánosan mutatkozik a cserfes lány.

Bár az is lehet, hogy Kinga csak az időt húzza, mert nem tud dönteni választottjai közül. VV Csabáról fantáziálgatott a Villában, de aki a legjobban megértette a lányt, az nem más, mint VV Attila, az örök lelki társ. Kettejük viszonya azonban egyre jobban hasonlít a tipikus macska-egér játékokhoz, amiből nem tudni, lehet-e még komoly kapcsolat.

VV Kinga és VV Csaba

Címkék: , , ,

Szólj hozzá!