VV Seherezádét elüldözték az országból

2012. júl 17. | Írta | Kategória: Való Világ

Bizony nehéz a Való Világosok élete. A villalét után mindenki úgy lovagolja meg a műsor alatt szerzett népszerűséget, ahogyan tudja. Az út viszont később elég rögös.

VV Seherezádé is a közönség kedvence volt, így a lány bátran vágott bele legnagyobb álmába, hogy lemezlovas legyen. Érdekes, hogy a modellek, pornósok és a való világosok is rendre DJ-kedni akarnak, éppen ezért a szakma elővigyázatos velük szemben.

Az egykori VV-s lányt nem fogadták túl nagy lelkesedéssel a szakmában, sőt kifejezetten kiutálták a legjobb körökből, így külföldön próbálkozik tovább.

VV Seherezádé villa utáni élete nem fenékig tejfel. Szilikon mellével folyamatosan problémái voltak, ugyanis a veszélyes PIP-implantátummal töltötték fel kebleit, így utólagos helyreállító műtétre szorult.

Továbbá a szakmai karrierje sem szárnyal, ugyanis DJ-ként próbál érvényesülni, azonban a szakma nem fogadta be a lányt, folyton utálkozásokba és rosszindulatú pletykákba ütközik, ezért úgy döntött, nem viseli el többet a megaláztatást, és külföldön folytatja tovább életét.

Nehéz dolga volt Dundikának is, aki szintén a DJ-pályán indította el magát, azonban a playmate hosszú idő alatt, nagy türelemmel végre elfogadtatta magát széles körökben, azonban a szülés közbeszólt. VV Seherezádénak egyelőre nincs tervben kisbaba, így bátran választhatja a DJ-pultot a bölcső helyett, viszont ehhez végleg külföldre kell költöznie.

VV Seherezádé

Címkék: ,

Szólj hozzá!