VV Vera és VV Jerzy újabb szerelmi kalandjai

2012. júl 23. | Írta | Kategória: Való Világ

VV Verát és VV Jerzyt, a Való Világ sztárjait először Szegeden, az ÁRKÁD tetején kiépített homokos plázson látták turbékolni, most pedig a Balaton habjai közt romantikáznak az egykori VV-s szereplők.

A két külön szériában induló egykori Való Világosok Szegeden ismerkedtek meg, azonban szinte percek alatt egy hullámhosszra kerültek. VV Vera tagadja, hogy szerelmes lenne, ő egyelőre csak jól érzi magát VV Jerzy mellett, ám a fiú egyértelműen bevallotta vonzalmát a Való Világ pornósa iránt.

Ezúttal viszont egy csapatba kerültek, hisz a Balatonon strandfocit játszottak, ráadásul azonos oldalon, így ez nagy lehetőség volt a fiataloknak arra, hogy közelebb kerülhessenek egymáshoz, és hogy VV Jerzynek legyen alkalma meghódítani Verát.

A Való Világ egykori játékosai, VV Jerzy és VV Vera nagy szerelem elé néznek. A fiatalok Szegeden találkoztak, és azóta folyamatosan randizgatnak. Vera egyelőre azt állítja, hogy nem szerelmes, azonban Jerzy annál inkább. VV Vera jól érzi magát a fiú társaságában, és ő egyáltalán nem vette észre rajta, hogy buta lenne és műveletlen, szerinte ez csak egy generált maszk volt, amit ráhúztak a fiúra.

VV Vera úgy döntött, mivel nincs senki most a láthatáron, ad egy esélyt magának a boldogságra, és így persze VV Jerzynek is, így elfogadja a srác randi meghívásait. Most a Balatonon vannak, szerencséjükre megfelelő idejük van a sportolásra és a kirándulgatásra.

VV Verát beválasztották a Médiaválogatottba, ami óriási megtiszteltetés volt a VV-s lánynak, ugyanis egyetlen nőként igen jól játszott, amire VV Jerzy is büszke volt. Természetesen nemcsak a strandfocival foglalkoztak, hanem egymással is – a játék után együtt vetették bele magukat a – néhol csak bokáig érő – hűs habokba.

Való Világ

Címkék: ,

Szólj hozzá!